Amióta szeptember elején megosztottam egy posztot A fűszeres Alpaka Facebook oldalunkon a dubai fűszerpiacról, ott motoszkált a fejemben, hogy különleges fűszerek nagykereskedője lévén igazán szeretném látni ezt a kínálatot is, hátha találok még olyat, amit nem forgalmazunk, vagy legalábbis ötletet meríthetünk belőle.
Aztán októberben elkezdtek megérkezni az első fotók a Dubai Expo 2020 világkiállításról és kint élő magyarok említették, hogy gasztronómiai szemmel is nagyon izgalmas.
Hamarosan véglegessé vált az is, hogy személyesen is látogatható lesz a térség egyik élelmiszeripari vására, így hát október végére megvolt a repülőjegyem.
A csütörtöki repülőjárattal épp a pénteken kezdődő hétvégére terveztem az érkezést. De már Ferihegyen, indulásnál meglepetés ért: itt tudtam meg az óriásplakátokról és a monitorokon futó üzenetekből, hogy Budapest Európa fűszere, azaz hashtag spiceofeurope. Hogy értsétek a hirdetést ti is, a képet feltettem az Instagram oldalunkra: szeretem_a_fuszereket.
Ez az üzenet nekem bejött egyébként, mert szerintem a különleges fűszereink színesek, izgalmasak, egzotikusak, gyönyörűek, egészséget, életerőt adnak, elegáns és kreatív módon lehet őket élvezni. Mármint a fűszereket. Ja és a hirdetések hasonlata szerint Budapestet is.
Nemsokára meglátjuk, hogy amit mi itthon gondolunk a fűszerezésről, az mennyiben tükröződik más országok konyhájában.
Éjjeli vacsora
Éjfél után még simán nyitva volt sok étterem a szállásunk környékén, mi végül egy libanoni étterem teraszára ültünk ki (éjfél után 28 fok volt). Alig vártam, hogy megkóstoljam az arab konyhát. Az étlapon nagy választékban sorakoztak az ismeretlenü nevű, fotók alapján ismerősnek tűnő húsos és húsmentes ételek. Én végül a késői óra miatt egy húsmenteset, Zaatar & Labneh Manakish-t kértem, ami egy lepényféle (receptje itt: Zaatar & Labneh) .
A zaatart pasztaként, de olyan mennyiségben kenték rá, ami a magyar konyha és fűszerfogyasztók számára felfoghatatlan, majd a tetejére került a joghurtsajt, a friss, krémes Labneh. A kettő így együtt a puha lepényen nagyon finom volt.
Ha megnéznéd, milyen fűszerkeverék a zaatar, webshopunkban megtalálod a leírását (https://webshop.fuszerkereskedelem.hu/Zatar-fuszerkeverek).
Time Out Food Market a Burj Kalifa tövében
Az éjjeli érkezés miatt másnap csak délben indultunk útnak és bekukkantottunk a Burj Kalifa melletti Food Marketre, ami idén áprilisban nyitotta meg kapuit az éhező turistáknak és helyieknek. A hét minden napján nyitva tartó Time Out Market 17 helyi séf és étteremtulajdonos kreatív fogásait kínálja egy gyönyörű épületben.
Hangulatában ugyanolyan vibráló és zsibongó, mint a madridi Mercado de San Miguel éttermi és ételpiac, annak ellenére, hogy a madridi nem ennek a Time Out családnak a tagja.
Time Out Food Market jelenleg 7 van a világban, melyek közül a dubaji a legújabb, 2021. áprilisa óta van nyitva. A lisszaboni volt az első még 2014-ben, majd 2019-ben nyíltak a többiek (Miami, New York, Boston, Montreal, Chicago) és még két városban tervben van a következő évekre (London, Prága).
Mivel a dubaji food marketet falak veszik körül, tehát zárt résznek minősül, emiatt itt például lehet alkoholt, borokat, koktélokat, sört kapni (a harmincvalahány fokban megszomjazó gasztro-turistáknak ez bizony fontos info lehet). De persze megtalálható minden coctail alkohol-mentes változatban, mint ahogy azt a legtöbb emirátusi étteremben kínálják, tehát „mocktail” kivitelben, hogy az ízek azért legalább meglegyenek.
Az ételek választéka viszont rendkívül nemzetközi, ami egyébként egész Dubaira jellemző. Megfér itt egymás mellett a Dubai legjobb ramenjéért versenyző étterem és a 18 órán át füstölő szmóker, a kovászos pizza, az utóbbi évek trendje szerint, fekete színű tölcsérben kínált madagaszkári bourbon vanília fagyi és Creme Brulée ihlette amerikai palacsinta.
Helyi, emirátusi ízeket, ételeket is találhatsz itt, például friss halakat és tenger gyümölcseit.
A kézműves ételek mellett a food market alatti részen az épületben kínálnak helyi kézműves termékeket is, szőnyeget, kerámát, parfümöket, bonbonokat, csupa turistamágnes terméket, itt is érdemes volt nézelődni.
De gasztronómiai felfedezéseinket folytatjuk tovább, hogy megismerkedjünk a Dubai Expo 2020 futurisztikus világával.