Hu
Hu
Blog
Hőkezeljünk, vagy ne? Frisset vagy szárítottat válasszunk? Egyes fűszerek hogyan fejtik ki leginkább az ízüket?
2020-07-20
A konyhaművészet egyik titka a jó fűszerezés, de nem ám olyan könnyű megtalálni a helyes utat. Sokan azt mondják, a rutinossá válás titka a bátorság, a merészség, hogy sokat gyakoroljunk és ne féljünk a különlegesebbnél különlegesebb fűszereket kipróbálni.

FŰSZEREK NÉLKÜL UNALMAS AZ ÉTEL

Ha ízesítés nélkül próbáljuk meg elkészíteni a fogásainkat, nem sok kedvünk lesz elfogyasztani azokat. A fűszerektől illatos, ízes, étvágygerjesztő lesz az étel. Nem mellesleg a fűszereknek jótékony hatásai is vannak az egészségünkre. Van, amely vízhajtó, görcsoldó, fájdalomcsillapító, vagy éppen gyulladáscsökkentő.

A SIKER A HELYES ARÁNYOKON MÚLIK

Elsősorban az étel jellegén és az egyéni ízlésen múlik, hogy milyen intenzíven érdemes fűszerezni. Mindenképp fontos szem előtt tartani, hogy sokszor jobb a rafinált fűszerezés a harsogó, erős ízeknél. Az egymáshoz passzoló, az étel jellegét kiemelő fűszerekkel készült ételek verhetetlenek.

Arra nincsen szabály, hogy mennyit használjunk egy-egy fűszerből, de azt jó tudni, hogy alapvetően három módon ízesíthetünk.

  1. Bizonyos fogásoknál nem a fűszer íze dominál, de a hiánya érezhető. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy az étel ne veszítse el eredeti aromáját.
  2. Egyes ételek esetében épp a fűszerekkel emeljük ki az ételek eredeti ízét. Például a burgonyából készült ételek legtöbbje ilyen.
  3. A fűszerekkel érdemes tompítani az eredeti ízt vagy szagot. Ilyen a kacsa, a liba, a bárány, vagy a marha.

+1. Ha indiai, vagy erős ázsiai ételekkel kísérletezünk, emelhetjük a megszokott fűszeradagot, hiszen ott a fűszerezés karaktere adja a különleges ízvilágot.

FRISS VAGY SZÁRÍTOTT?

Amennyiben 45 percet, vagy ennél kevesebbet fogjuk sütni, vagy főzni az ételt, akkor használhatunk friss fűszereket, ugyanis, ha tovább hőkezeljük, elvesztik az ízüket. A friss fűszereknek lágyabb íze van. Ha szárított és friss fűszernövényeket egyaránt felhasználunk egy ételhez, akkor fontos, hogy megtaláljuk köztük a tökéletes egyensúlyt. A szárított ételízesítők erőteljesebbek és intenzívebbek, ezért, ha ezeket preferáljuk, csökkentsük a használt mennyiséget a felére.

A szárított, sokszor őrölt fűszerek legtöbbje olyan illóolajokat tartalmaz, amelyek zsírban oldódnak. Sokan csak akkor fűszerezik a szószokat vagy szószos ételeket, ha már felöntötték alaplével vagy vízzel, pedig a fűszerek mélyebb ízekre is képesek, ha kevés ideig olajban pirítjuk őket.

A friss fűszereket főzés szempontjából két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy a főzés teljes időtartama alatt mikor használjuk. A francia konyha úgynevezett fines herbes (fin erb), vagyis finom fűszerek keveréke azokból a növényekből áll, amelyeknek általában lágyabb száruk van, és a főzés végén adjuk az ételhez, mivel a hosszú főzéssel elvesztik az ízüket. A petrezselyem, a snidling és a tárkony alkotják, de adhatunk hozzá majorannát, zsályát és citromfüvet is. Ebbe a kategóriába tartozik még a bazsalikom, a koriander, a lestyán, a kapor és a menta is.

A bouquet garni ezzel szemben nagyrészt olyan fűszernövényeket tartalmaz, amelyek a hosszabb főzéssel sem vesztik el aromáikat. Ezek a rozmaring, a kakukkfű a tárkony, a babérlevél és a zsálya, de a bouquet garnihoz gyakran adnak oreganot, csombort, borsot, petrezselymet és bazsalikomot is.

Ez utóbbiakból a petrezselyem, tárkony és a bazsalikom jelenléte azt is szemlélteti, hogy van átmenet a két csoport között. A bazsalikom, a petrezselyem, a koriander és lestyán, valamint a majoránna szára bírja a hosszabb hőkezelést is, de a levelekkel ne kísérletezzünk, mert azok egészen biztos, hogy ízetlenné főnek.

A FŰSZEREK HELYES TÁROLÁSA FONTOS, HOGY NE VESZÍTSÉK EL ÍZÜKET

A friss fűszereket hűtőben kell tartanunk. Ha levágott, friss leveleket vásároltunk, akkor az első dolgunk az legyen, hogy eltávolítjuk róluk a műanyagot. Ezek csak kárt okoznak a gyógynövényekben, negatív hatással vannak a minőségükre és az ízükre egyaránt. Vágjuk le a szárak végét, így könnyebben megőrzik a frissességüket. Csomagoljuk be ezeket egy papírtörlőbe, majd rakjuk be a hűtőbe. A friss fűszerek nem túl hosszú életűek, ezért használjuk fel minél hamarabb!

A szárított, aprított fűszereket, a tasakos fűszereket ne tartsuk nedves, párás helyen, mert könnyen megpenészedhetnek. Ha a fűszer gyanús, nem jó az illata, összeáll, vagy furcsa szálakat látunk benne, ne sajnáljuk azonnal kidobni.

A fűszerolajokat mindig zárható üvegben tároljuk, amiből könnyű kiönteni, és a terített asztalon is jól mutat.

A szárított fűszerek hátránya, hogy minél tovább tároljuk, annál jobban veszítenek az ízükből ezért évente érdemes cserélnünk fűszerkészletünket, annak ellenére, hogy sokkal hosszabb ideig is fogyaszthatók, eltarthatók. Nem mellesleg sajnos nagyon sok tápanyag is kiveszik belőlük idővel.

Szerencsére itt van az Alpaka, ahol széles választékot találsz hagyományos és egzotikus fűszerekből, kizárólag prémium minőségben, 24 órán belüli szállítással.

Keress minket bizalommal, hisz európai, ázsiai, vagy a világ más tájairól származó fűszerek sokasága vár!

Ha „nagyban” játszol, akkor Alpaka!



Facebook
Vissza
Cégről Terméklista Adatvédelmi szabályzat Partnerek