Hu
Hu
Blog
Mindent a gyömbérről
2020-11-17
A karácsonyi időszak közeledtével ismét egy olyan fűszernövény kerül blogbejegyzésünk középpontjába, amely szinte minden ünnepi sütemény elengedhetetlen eleme. Ez a növény nem más, mint a gyömbér.

Egy kis gyömbértörténet
Már az első nagy kínai fűszerkönyv - mely K.e. 3000 körül keletkezett -, a Pen Cao Csing is fontos gyógyszerként említi a gyömbért. A kínai és az indiai ételek egyik alapfűszere ősidők óta, az indiaiak főzéshez és emésztési problémáikra is használták. Az ókori görögök nagy étkezések után kenyérrel együtt ették, majd később bele is sütötték a kenyérbe: innen ered a gyömbérkenyér.

Gyömbér, az igazi csodafűszer
Legtöbben a téli teák ízesítőjeként ismerik. Forró teába reszelve, facsart citrommal, naranccsal és mézzel egyedi élményt ad. Üdesége erőt biztosít, fűszeres édessége simogató a testnek, a léleknek és a szellemnek egyaránt. A gyömbér azonban ennél sokkal többet tud. Nézzük!


1. Nélkülözhetetlen vitamin forrás
Kínában úgy tartják: csodákat művel az emberi szervezettel. A gyömbér gazdag A-, C-, E-, B-komplex vitamin forrás, ezen kívül sok magnéziumot, foszfort, káliumot, szilíciumot, nátriumot, vasat, cinket, kalciumot és béta-karotint tartalmaz.

2. Megelőzi a megfázást és influenzát

A gyömbér remek görcsoldó, gombaölő, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő és antibakteriális hatású. Erősíti az immunrendszert, sőt nemcsak felturbózza azt, de természetes gyógyszerként meg is gyógyítja. Jobb közérzetet biztosít, és felgyorsítja a gyógyulás folyamatát. A gyömbér természetes fájdalomcsillapító, ezért a torok fájdalmára vagy irritációjára is gyógyír. Csípős hatása segít megtisztítani a tüdőt a felgyülemlett nyálkától, amely a köhögés okozója lehet.

3. Fogyasztó hatása van
Ahogy a legtöbb csípős zöldség és fűszer, úgy a gyömbér is fogyaszt. Csípős vegyületei nemcsak a nyálelválasztást, de a gyomor- és epeváladék kiválasztását is fokozzák, így jelentősen serkentik az anyagcsere-folyamatokat. Ez a csípősség fokozza a bélműködést is, így a salakanyagok kevésbé tudnak lerakódni, ezáltal hamarabb megszabadul a szervezet a felesleges dolgoktól. Ezek a tulajdonságok pedig oda vezetnek, hogy a gyömbér nélkülözhetetlen társad lesz a diétában.
4. Megnyugtatja a gyomrot, féken tartja a vércukorszintet és csökkenti a szívbetegség kockázatát
Pontosan miért tudja ezen hatásokat is biztosítani? Később bővebben részletezzük, addig viszont érdemes megjegyezni, hogy ajánlatos minden reggel felkelés után egy evőkanál gyömbérlevet egy pohár vízbe keverni, és meginni, mert így szabályozza leginkább a vércukorszintet.

Amennyiben jobban szereted meghallgatni az érdekes információkat, kattints ide, és nézd meg ezt a rövid, de annál érdekesebb videót a gyömbér történelméről és hatásairól.

Ez történik a testeddel, ha minden nap megeszel egy kis adag gyömbért - 5+1 biztos hatás
1. Jobban fog működni az emésztésed, ha étkezés előtt gyömbérport fogyasztasz, mert ez felgyorsítja a gyomor kiürülését.
2. Nem fogsz többé émelyegni, mert a gyömbértea vagy a nyers gyömbér fogyasztása bizonyítottan hatékony orvosság a rosszullét és émelygés ellen. Kismamáknak is ajánlott.
3. Enyhülnek ízületi fájdalmaid, mert gyulladáscsökkentő hatása enyhíti azokat.
4. Megelőzöd a cukorbetegség szövődményeit, mert fogyasztásával csökkented a vércukorszinted.
5. Vérhígító hatása révén a szívbetegség kockázatát is csökkented.
+1 Egész nap toppon lesz az agyad, mert javítja a memóriát, a reakcióidőt és a megfigyelőképességet is.

Gyömbér a konyhában
Használhatod szárítva, őrölve, kandírozva, illetve nyersen is. Friss, nyers változatban a legaromásabb. Ebben a formában meghámozva, reszelve, szeletelve teheted az ételekbe és italokba. Bátran add hozzá tejes és gyümölcsös italokhoz, gyümölcssalátákhoz, süteményekhez, de remek fűszer levesekhez, főételekhez, húsokhoz, zöldségekhez, pálinkákhoz, sörhöz, gyümölcsök és savanyúságok eltevéséhez is. Frissen reszelve a wokban készült keleti ízvilágú ételek alapja. Intenzív aromája miatt bánj vele óvatosan! Elegendő, ha csak a főzés utolsó fázisában ízesítesz a gyömbérrel, mert így is kiemeli, teltebbé teszi az ízeket.

Gyömbéres receptek
Citromos-mézes gyömbértea
25g friss gyömbérgyökeret 6 dl vízzel tegyél egy fazékba. Forrald fel, majd főzd lassú tűzön 20 percig. Ha más tealeveleket forralsz mellé, akkor egy igen ízletes frissítő italt kapsz a végén. A mézet és a citromlevet akkor add hozzá, ha a főzet kb. 60 °C -osra hűlt. Egyszerűbben elkészíthető gyömbérteára vágysz? Nálunk erre is találsz megoldást: Alpaka gyömbértea.

Önfenntartó mézeskalács
Azért hívják így, mert ez egy óriási mennyiségű, hűtőben több hónapig elálló változat. Keverj simára 20 dkg vajat 10 dkg barnacukorral és 20 dkg nádcukorral, majd önts hozzá 3dl mézet. Keverd bele a fűszereket (2 ek. őrölt fahéj, 2 ek. őrölt gyömbér, 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg, csipetnyi őrölt szegfűbors, csipetnyi őrölt kardamom) és a keményre felvert 3 dl tejszínt. Add hozzá a 2 ek. szódabikarbónával elkevert 1kg lisztet is, majd dolgozd össze lágy tésztává. Tedd hűtőszekrénybe legalább egy éjszakára. Másnap csak egy kis darabot csípj le belőle, a többit akár kis adagokban le is fagyaszthatod későbbre. Belisztezett gyúródeszkán nyújtsd vékonyra, majd szaggasd különböző alakzatokra. A kivágott alakzatokat sütőpapírral bélelt tepsiben süsd 200 °C -on 5-8 percig.

Gondoltad volna, hogy a gyömbér az öregedés ellenszere, de még vágykeltő hatása is van? Ha még több édes étel-ital ízesítéséhez kiváló fűszer érdekel, olvasd el Édes ételek fűszerei blogunkat is!

Ha pedig vásárolni szeretnél, akkor keress minket bizalommal, mert webshopunkban szeletelt, őrölt és darabolt formában is megtalálod.

Ha „nagyban” játszol, akkor Alpaka!



Facebook
Vissza
Cégről Terméklista Adatvédelmi szabályzat Partnerek